Hisszük abban, hogy az alkotómunkának a személyes sikerélményen túl közösségösszehozó ereje is van. A 2019-ben az alkotóházi műhelyeink felúíjítással régi vágyunk vált valóra, hogy a műhelyekben az érdeklődők igényei szerint tudjunk mesterségeket megismertetni az idelátogatókkal.
Mit is jelent ez a gyakorlatban?
Ha szeretne barátai társaságával, ismerősei körében megismerkedni valamilyen kézművességgel, szervezzenek össze egy minimum 5 főből álló csapatot/jöjjenek el hozzánk, válasszanak egy szimpatikus kézművességet kínálatunkból, mi pedig szervezünk hozzá egy délutánt, ahol kézműves mesterünk vezetésével megismerkedhetnek a választott mesterséggel. Az elkészített tárgyak az alkalom után természetesen hazavihetők.
A következő mesterségek közül válogathatnak:
kosárfonás (kosarak, kenyértároló, alátétek)
szövés (kisebb szőnyegek, terítők)
nemezelés (kisebb használati tárgyak)
fazekasság (korongozott edények, egyéb kerámiák)
„Délutánok a kemence körül” – konyhai praktikák (kenyérsütés, langalló készítés, stb..)
A mesterség kiválasztása után egyeztetjük, hogy milyen tárgyat szeretnének elkészíteni.
Egy-egy alkotódélután 3-4 órát vesz igénybe, melynek időtartama alatt elkészült tárgyak vagy ételek elvihetők.
Kinek ajánljuk?
Összeszokott vagy összeszokni vágyó csapatoknak, családoknak, cimboráknak 5 fő felett. Érdemes tehát összebeszélni, kiválasztani a szimpatikus mesterséget és felvenni velünk a kapcsolatot, hogy megszervezhessük a tárgykészítő délutánt.
Az alkalmakat minimum 5 fő együttes jelentkezése esetén indítjuk.
Az alkotódélután díja, mely tartalmazza az oktatás és az alapanyag költségét: 4.500 forint/fő
Várunk minden kézművesség iránt érdeklődő csapatot alkotóházunkba! Elképzeléseikkel, kérdéseikkel keressenek minket itt: regulyantal [dot] muzeumgmail [dot] com / 06/30 237-64-93