2018. szeptember 29. Szent Mihály-napi családi nap

Rendezvény
2018.09.29 (Egész nap)

Őszi első családi napunk hagyományosan Szent Mihály napjához kötődik, és az állatok behajtása, a nyári munkák lezárása mellett egyéb témákkal is készülünk vendégeink számára. Idén Hunyadi Mátyás születésének 575. és királlyá választásának 560. évfordulójára emlékeznek Kárpát-medence szerte, amihez múzeumi programokkal mi is szeretnénk kapcsolódni.
dr. Pálosfalvi Tamás történész előadásában sok érdekes dolgot tudhatunk meg Mátyás királyról, a kisebb korosztályra is gondolva pedig a Magyar Népmese Színházat hívtuk meg, akik a Mátyás király születése napja c. darabbal érkeznek Zircre.

Idén sem marad el a programkínálatból a Nagy Szakkörválasztó, azaz reményeink szerint ezen a napon mindenki talál kínálatunkban olyan kedvére való foglalkozást, egyszeri vagy rendszeres alkalmat, ahol a hosszú téli esték alatt valami újat tanulhat, vagy éppen felelevenítheti, pontosíthatja tudását. 

Várunk tehát mindenkit 2018. szeptember 29-én délután előadásokkal, kézműves-foglalkozásokkal, valamint színes tanfolyam-kínálattal!

< >
részletes program
<
részletes program
>

Website by InnoTeq